Parfümök

Britney parfümjeit az Elisabeth Arden céggel együttműködve dobta piacra. Első illata, a Courious 2004-ben került a boltok polcaira, és rögtön óriási sikert aratott, ebből adták el abban az évben a legtöbb üvegcsével az egész világon.2005-ben pedig megkapta a Fragrance Foundation ’Legjobb női parfüm’ megtisztelő címét is. A virágos-gyümölcsös illat, amely a provokatív ’Meg mered tenni?’ szlogennel reklámoztak, a tinik és korai huszonévesek azon csoportját célozza meg, akik egyszerre romantikusak és pajkosak, függetlenek és kockázatvállalóak. A kompozíció lótusszal, körtével és magnóliával indít, majd további virágok (tubarózsa, jázmin és rózsaszín ciklámen) ellensúlyozzák az erős gyümölcsös kezdetet. Az alapot fás jegyekkel mélyített mósusz, vanília teszik érzékivé.

A sikeren felbuzdulva már 2005-ben a boltokba került 2. illata, a Fantasy, ’Mindenkinek birtokolnia kell egyet’ szlogennel. Ez a gourmand illat a gyümölcsös indítás után a jázmin és a fehér csokoládé szokatlan párosára építve kísérli meg – akárcsak Britney – felrúgni a konvenciókat és provokálni az érzékeinket.

Bár az első illat kirobbanó sikerét a Fantasy nem tudta megismételni, a bejáratott márkanévre alapozva később további flankerek (változatok) kerültek a parfümpolcokra: a Midnight Fantasy 2006-ban a romantikus és misztikus elemeket elegyítette a fekete cseresznye, szilva, orchidea, mósusz és ábra segítségével. Az üveg színe pinkről sötétkékre váltott, ezzel is utalva a reklámkampány ’Varázslat éjfélkor kezdődik’ szlogenjére.
2009 szeptemberében, a sztár hosszú kihagyás után újraindított zenei karrierjétől – és az új, Circus nevű album címétől – inspirálva kreálták a Circus Fantasy-t. A ’Milyen forrón szereted?’ kampányszöveggel kísért virágos-gyümölcsös illatot szintén a már jól bevált gömbformába töltötték, az üveg színe a cirkuszi sátrak kifakult kék ponyvájára emlékeztet.

Nem hagyható ki a felsorolásból a 2007-es Believe sem, már csak azért sem, mert az énekesnő ezzel az illattal (is) próbálja lezárni a drogklinikán végződő zűrös magánéleti periódust. A kompozíció mottója (A legnagyobb szabadság, ha hiszel Magadban) is a vágyott belső harmónia megtalálására utal. Az üveg formája is szakít az úgynevezett ’csajszis’ fazonnal; határozott, éles vonalakkal metszett háromszögben vehetjük kézbe a parfümöt, melynek frissességre utaló zöld színe némileg ellentmondásban van a gyümölcsös fejjegyeket (guava, mandarin) követő átható virágok (lonc, hársfavirág) és ultranőies alapok (pacsuli, ámbra, praliné) elegyével.

Britney legújabb parfümje a Radiance, melyet 2010 szeptemberében terveznek piacra dobni, a ’Chose your own destiny (Válaszd meg TE a saját végzeted’) frappáns szöveg kíséretében.Szintén egy egzotikus (bogyós) gyümölcsökből és lágy virágokból (tubarózsa, jázmin, narancsvirág) kreált nőies illatot várhatunk az előzetes hírek szerint. A benne rejlő mósusz pedig visszatérés az első – és eddig legsikeresebb – Courious alapjegyeihez.

Forrás: Parfum.hu